Antikváriumokban jártamban-keltemben fedeztem fel egy jó kis könyvet, ami igencsak felkeltette az érdeklődésemet, így nem is sajnáltam rá azt a kemény nyoccá forintot. Szóval ennek a bevezetésében már választ is kaphatunk a fenti kérdésre:
"A XIX.-XX. században Ázsiában lezajlott magyar expedíciók sajátos helyet foglalnak el a földrész hasonló jellegű utazásai között. Mivel Magyarországnak nem voltak gyarmati érdekeltségei Ázsiában sem, a magyar expedíciók nem számíthattak az állam támogatására. Az expedíciók anyagi feltételeinek megteremtése egy-egy széles látókörű, előzőleg sokat utazott, világlátott vagyonos arisztokrata, vagy tehetős földbirtokos, mint Széchenyi Béla, Zichy Jenő, Déchy Mór nevéhez fűződik. Kivétel is akad, a polgári származású Stein Aurél személyében, aki orientalisztikai felkészültsége révén elnyerte a hivatalos brit körök bőkezű támogatását is."
Nem tudom, hallottátok-e már Széchenyi Béla nevét? Bevallom a könyv elolvasása előtt, én nemigen. Ő volt gróf Széchenyi István egyik fia, a másik Ödön névre hallgatott. Ödönről most nem fogok írni, egyrészt mert ő ebben a történetben nem játszik szerepet, másrészt pedig nem tudok róla semmi többet..
Ahogy az fentebb már kiderült, az átlag magyar embernek nem volt sem pénze, sem lehetősége, hogy csak úgy kiruccanjon messzi- messzi vidékekre, ezt az arisztokratának kellett ugye megtennie. Valószínűleg egy belső kényszer hajtotta őket, hogy elmenjenek ismeretlen vidékekre és felfedezéseikkel öregbítsék hazájuk hírnevét.
Jó példa erre Széchenyi Béla is, akinek sikerült összehozni egy remek szakemberekből álló csapatot, akikkel aztán még Japánba is eljutott.
 | |
| Erdődy Hanna |
Két esztendei boldog házasság után, 1872-ben hirtelen meghalt Béla felesége, Erdődy Hanna grófnő, s ő egyedül maradt apró gyermekeivel. Elképzelhető, hogy milyen lelki fájdalmat élhetett át, s mint ilyenkor, szinte törvényszerű, hogy az ember megnyugvást keressen valamiben, a vallásban, vagy jelen esetben a "todományban".
Ezzel való kapcsolatát több minden is segítette, gyakran találkozott tudósokkal, s a velük való beszélgetések érlelték meg benne végül a kelet-ázsiai utazás tervét.
Amikor ennek elterjedt a híre, temérdek jelentkező akadt, aki csatlakozni szeretett volna az expedícióhoz.
De Széchenyi végül a következő személyeket választotta társául:
- az osztrák Gustav Kreitner (1848-1893): térképész
- Szentkatolnai Bálint Gábor (1844-1913): nyelvész
- Lóczy Lajos (1849-1920): geográfus
A tudományos feladatok munkamegosztása az alábbiak szerint történt:
Bálint Gábor vállalta a nyelvek tanulmányozását, a tolmács szerepét, ezenkívül a növények gyűjtését.
Gustav Kreitner feladata a földrajzi szélesség- és hosszúságmeghatározások elvégzése volt, a bejárt vidékek földrajzi felvétele s topográfiai leírása, valamint a tengerszint feletti magasságok meghatározása és a mágnestűvel való észlelések.
Lóczy - akinek későbbi tudományos munkássága miatt az egész vállalkozás a világhírnevet köszönhette- a geológiai megfigyelések mellett földtani, ásványtani és természetrajzi gyűjtéseket is végzett.
Széchenyi pedig mivel szeretett ártatlan állatokat lődőzni (amúgy hogy kell írni ezt a szót?) zoológiai gyűjtőként remélt néhány ritka fajú vadat elejteni.
A Londonban kiállított több,mint tízezer angol fontra szóló hitellevél, Andrássy Gyula külügyminiszter és Tisza Kálmán belügyminiszter által biztosított ajánlólevelek minden kezdeti akadályt félregördítettek az induláshoz.
Az úticél adott volt: Kelet-Ázsia, s azon belül Kína és Tibet népeinek, természeti viszonyainak kutatása.
folytatás hamarosan...
Forrás: Kubassek János Magyar expedíciók Ázsiában
